RenoArt Festmények és képek

    Nevem:

  Lukács René

   RenoArt

1969-ben, Budapesten születtem.

1975 óta Pest megyében, Vasad községben élek.

     A nagyapámtól örökölt művészi hajlamom először az általános iskolai éveimben kezdtek megmutatkozni. Rokonunk, néhai Kozma Imre (1933-2020) balatonfüredi festőművész szerettette meg velem igazából a festészetet. Szokták mondani: "Akit a mozdony füstje megcsap". Igaz engem nem a füst, hanem Imre bácsi műtermének hangulata és mindent betöltő olajfesték illata fogott meg elsőnek, de nagy hatást gyakoroltak rám festményei, rajzai is.  1981-ben Balatonfüreden nála nyaraltam, és kíváncsiskodtam miközben festett, azt mondta: "tudod mit, itt egy kép, fesd meg!"  Már nem tudom kinek a festményét ábrázolta az az újságkivágás, de egy falusi utcarészlet volt. Aztán kezembe nyomott ecsetet, festéket, meg egy alapozott farosttáblát és be-besegített néha a ”nagy műbe”. Életemben ott, elsőként festettem olajfestékkel és nagy élmény volt. Később szüleimtől kaptam egy összecsukható tábori festőállványt és olajfestéket, na meg ecseteket. Amikor Imre bácsi Vasadon nálunk járt, szintén festegettünk közösen, ki-ki a maga munkáját. Általános iskola után, 1983-tól Budapesten kezdtem tanulni, mint épületszobrász tanonc. Az ott megélt élmények, gipszszobrászat mind nagyban befolyásolták a festészetről és rajzról alkotott  későbbi világképemet. Igazából rajzolni is innentől kezdem. Akkoriban sok grafikát és akvarellképet készítettem. A művészi hajlamomat a katonai éveim során is kiélhettem. A másfél év alatt - mivel a Határőrség Körmendi Kiképzőbázisán rajparancsnokként teljesítettem szolgálatot - időm bőven volt főleg rajzolgatni. Ebben  az időszakban kb. 2000 rajzot készítettem, főleg portrékat, de leszerelő zászlóktól kezdve a poszterekig sok mást is. Megbíztak azzal, hogy a századunk folyosóját, termeit határőrizeti jelenetekkel, fessem ki, amik megszerettették velem a nagy falképeket. Elkövetkező évek során számos falképet festettem, mind magán, mind iskolai, óvodai megbízásból. Nagy hatást gyakorolt rám a környezetem, a család, valahol még az a 3 évet átölelő időszak is, amelyben pánikbetegséggel küzdöttem, hiszen a rosszból is tanulhat az ember. Hatással volt, van rám a zenélés, amit 1984 óta kezdtem el kíséretautomatikás  hangszereken, valamint 2011 óta a zongorázás is motivál. Alakító hatások közé sorolhatom még a vallást, ami iránt 1990-től kezdtem érdeklődni. A Bibliának és a vallásnak köszönhetően elmondhatom, hogy innentől aprólékosabban, behatóbban kezdtem nézni, vizsgálni Teremtőnk  műveit,  a növényeket, állatokat és magát az embert. Kozma Imre mutatta meg a festés élményét, ízét, hangulatát, szeretetét, ezzel lefektetve egy alapot, ami után autodidakta módon képeztem, és jelenleg is képzem magam. A sok könyv, de manapság az internet is segít a fejlődésemben, a tanulásban és még néhány kortárs, valamint 18 - 20. századi festők munkássága. Bár a végén, de nem utoljára ide sorolhatnám maga a is a segítők, segítségek sorába, mivel úgy érzem, nagyban támogat. Magamat a realista, kicsit klasszikus, kicsit impresszionista festők közé sorolhatnám. Szeretem a tájképfestést, de sem a csendélet, sem a portréfestés nem áll távol tőlem. Főleg olaj - és akrilfestékekkel dolgozom, fa, farostlemez és vászon, valamint kasírozott vászon alapokra.                                                                                                        

Kedvenc festőim: Munkácsy Mihály, Lotz Károly, Glatz Oszkár, Pap Emil, Bihari Sándor, Pál László, Pál György, Gulyás László,  Pierre-Auguste Renoir, Pino Daeni, Igor Kazarin, Jeremy Lipking, Vladimir Volegov, Igor Sakharov, ...  és még sorolhatnám.

    Úgy gondolom, hogy minden emberben ott lappang egy bizonyos hajlam, a művészetek iránt. Nincs felemelőbb dolog a világon annál, ha az ember egy festménnyel, egy műalkotással kifejezheti érzéseit, megmutatja a számára létező világot. Hálát adok Istennek és számos művésznek, hogy fejlődhetek, alakíthatom látásmódomat általuk. Az életem megváltoztatta, egyfajta újjászületés ez, mindennapjaim részévé vált, és alkotás nélkül úgy érzem már nem lenne teljes az életem. Külön köszönöm szüleimnek és feleségemnek a bátorítást és támogatást. Annyi gonoszság, harag, fájdalom halmozódott fel mindenütt világszerte, az emberek rohannak és észre sem veszik a mellettük zajló csodát. Igen az élet csodáját a világ színes, változatos sokrétűségét. Nem állnak meg egy pillanatra sem, és néznek szét maguk körül, elfelejtenek élni, hallani, érezni és látni. Pedig a látás talán a legfontosabb érzékelő képességünk, ami több a szimpla nézésnél. A látás mindenkiben ott van csak nem mindegy mit, és mivel látunk.

"Tessék, itt a titkom, nagyon egyszerű: Jól csak a szívével láthat az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." (Exupéry: A kis herceg)